410-ben a várost kirabolták és végigdúlták a vizigótok. A pusztítást I. Alarich (Kr. u. 410.) és Geiserich (Kr. u. 455.) kezdték meg, akik azonban még mindig csak kincseket vittek el, az épületeket kímélték. Ezáltal azonban megszűnt a kegyelem és ezentúl nem csupán barbárok raboltak, hanem azok is, akik az emlékek megőrzésére lettek volna hivatva (Stilicho ellopta a Capitolium bronzajtóit, II. Constans a Circus Maximus diadalkapujának aranyos paripáit). A 9. században már eltűnt minden dísz és az 546. évi gót pusztítás után lassan magukra az épületekre is rákerült a sor. A birodalom széthullása, a barbár betörések után már nem volt erő az óriási középületek karbantartására, a bérházak rombadőltek

Javításról, épségben tartásról szó sem volt, a düledező emlékek anyagát a keresztény templomokra fordították, melyek szabályosan anti épületrészek inkább csak helyet cseréltek, tehát az utókornak fennmaradtak, a szobrok és márványemlékek könyörtelenül a mészégetőkbe vándoroltak.

IV. Leó pápa új falakat emeltetett 850 után az új keresztény városnegyedek köré, a régi Róma pedig legelővé vált, helyén kis falucskák keletkeztek. A 9. században a gazdagabb családok fogtak építkezésekbe, csak 17 000 ember lakott itt. A mélypontot mégis a pápák avignoni rabságának korszaka (1308-1377) jelentette.