Az évszázadok során, amikor a román, majd a gótikus stílus hódított tért szerte Európában, Itáliában a lombardiai művészek vezető szerephez jutottak, és ezt a reneszánsz hullámig meg is tartották. Megalapították azt a sajátos itáliai román iskolát, amely a művészettörténetbe lombardiai néven bevonult stílust megteremtette. A stílust főként Milánó, Pavia, Cremona és a többi nagyobb város művészei alakították ki. Milánóban meghonosították a kereszt alaprajzú bazilikának azt a típusát, amelynek két szára szerves egységet alkot (Sant’Ambrogio-bazilika).

A lombardiai stílus továbbfejlesztése során mind nagyobb szerepet kapott az épület szerkezetében a boltozat, és ezzel együtt a pillérek és az oszlopok. Ez az irányzat erőteljesen befolyásolta a román építészet fejlődését egész Európában. Igen jellegzetesek e stílusra a szögletes harangtornyok is, mint a San Satiróé. A lombardiai stílus jegyében városházák és polgári lakóházak is épültek. Ezek jellemzője a szerkezeti elemek díszítése és kiemelése, a gazdagon burjánzó növényi és állatalakos ornamentika.

Az építészethez hasonló jelentőségre tett szert a romantika és gótika korában Lombardia szobrászművészete és freskófestészete is. Stílusuk a város több templomának oltárfaragásán és képén észlelhető, különösképpen a milánói dómban és annak múzeumában.

A gótikus stílust az építészetben a 12. század végén Franciaországból jött ciszterci szerzetesek honosították meg Lombardiában. Ennek szép példája a milánói Chiaravalle-apátság. Jellegzetessége, hogy csupán módosította a mélyen gyökerező román stílust, de nem lépett a helyébe, mint Európa sok más országában. A román kori szerkezet, felépítés megmaradt, de nyújtottabbá vált, a nyílások tágabbak lettek.