A 18. század építészete erősen eltért Itália más vidékének építészétől (Toszkána, Velence). Ez a stílusirányzat, mely elsősorban a város körüli villákon észlelhető, klasszicizáló késő barokknak nevezhető. Pieramini alkotásai, a Palazzo Belgioioso vagy a Scala operaház már a klasszicista irányzathoz tartoznak. A kor legjelesebb lombardiai szobrászai, Luigi Cagnola (1762–1833) vagy Luigi Pollak, meg sem közelítették Veneto és a délebbre fekvő tartományok művészeit. A plasztika terén kiemelkedő jelentőségű volt mindazonáltal Canova (1757–1822) iskolája. A festészetben Andrea Appiani és a Velencében született, de Lombardiában tevékenykedő Francesco Hayez képviselte a legmagasabb színvonalat. Mindketten már a romantikus irányzat képviselőinek tekinthetők. A 19. század építészete, de festészete, szobrászata sem sok művészi értéket hozott létre Milánóban. Az olaszok, 19. századi művészetüket nem csekély iróniával crepuscolo-nak (alkonyat) nevezik.